Kérjük támogassa adója 1%-a felajánlásával a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítványt! 18964549-1-20 Köszönjük!

5. Zalaegerszegi HR-Café találkozó

2016. május 30.

A „HR-Café” három éve alakult meg. Célja, hogy legyen egy fórum, amely régiós szinten összekapcsolja a műszaki, az egészségügyi és a közgazdász felsőfokú képzést, a vállalkozásokat, cégeket.

2016. május 18-án ismét munkareggeli keretében találkoztunk a cégek személyzeti vezetőivel. A Zalai Hírlap szerkesztősége látott vendégül bennünk.

Több téma is felmerült a szervezés során, többek között a munkahelyi brand, a szakember hiány és a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása.

Vendéglátónk részéről dr. Kis-Kádi Tamás, a PLT HR-vezetője mutatta be a cégét.

Az egyik vezető téma a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának előnyei, hátrányai voltak. Dr. Kis-Kádi Tamás beszélt az akkreditációról, amely ezeknek az embereknek a foglalkoztatásához szükséges. Milyen költségekkel jár, milyen nehézségei vannak a toborzásnak.

További témáink a munkahelyi brand és a szakemberhiány voltak. Mit kínálhat a dolgozóknak egy vállalkozás, egy cég, hogy vonzó legyen? Mivel lehet motiválni a munkavállalóikat? Bérek, műszakbeosztások, szolgáltatások, segítenek abban, hogy a megfelelő szakembereket megtalálják. Fontos a lakhatás megoldása, az adott cég hírneve. Kisgyermekes anyukák munkába járásának segítése, például úgynevezett kismama műszak indításával.

A résztvevők visszajelzései nagyon pozitívak, megerősítést és újabb információkat kaptak a mindennapi munkájukhoz!

Résztvevők a rendezvényen:
Dr. Kis-Kádi Tamás és Ódor Péter – Pannon Lapok Társasága
Lambertné Katona Mónika – BGE Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg
Gerencsérné Tóth Zsanett – Zalaegerszegi Szakképzési Centrum
Vergerné Vincze Csilla – PROHUMAN csoport
Gergye Eszter – JB PRO QUALITY Kft.
Erdeiné Bevíz Elvira – Miell Quality Kft.
Hajcser Lívia – AQ Anton Kft.
Fókás Gábor – Zalavíz Zrt.
Farkas Olivér – Zalaszám Informatika Kft.

A következő találkozó várhatóan szeptemberben lesz, vendéglátónk az AQ ANTON Kft. meghívására.

A HR-Café nyitott, várjuk az érdeklődő szakembereket.