Kérjük támogassa adója 1%-a felajánlásával a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítványt! 18964549-1-20 Köszönjük!

Felsőoktatási Fórum

2014. december 11.

A képzések magas színvonala, az oktatók szakmai felkészültsége és az ösztöndíj rendszer miatt is érdemes a zalaegerszegi felsőoktatási intézményeket választani. Ez mondta Vadvári Tibor alpolgármester azon a felsőoktatási fórumon, amelyen a diákok és szüleik hasznos információkat hallhattak a város intézményeiről.

Vadvári Tibor úgy fogalmazott: Zalaegerszeg önkormányzata évek óta támogatja a hallgatókat a Befektetés a jövőbe elnevezésű ösztöndíjrendszerrel.

Az ösztöndíjrendszer új elemeként minden olyan diák, aki 400 pont feletti felvételi eredménnyel bekerül a Nyugat-magyarországi Egyetem mechatronikai mérnöki képzésére, további 35 ezer forint havi támogatást kap. Dr. Lukács Attila, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense azt mondta: a hölgyeket és az urakat egyaránt várják.

A fórumon a diákok hallhattak a Pécsi Tudományegyetem zalaegerszegi képzéseiről is. Szabó József, az intézmény igazgató-helyettese arra hívta fel az figyelmet, hogy az egészségügyben dogozó szakemberek esetében különösen fontos, hogy megfelelő empátiás készséggel rendelkezzenek.

A BGF Gazdálkodási Karán a pénzügyi és számvitel, valamint a gazdaság-informatika mellett, olyan új képzések is indulnak, amelyek eddig csak Budapesten voltak elérhetőek- hangsúlyozta Lambertné Katona Mónika, a BGF zalaegerszegi Gazdálkodási Karának stratégiai dékánhelyettese.

Az oktatók azt tanácsolják a fiataloknak, olyan pályát válasszanak, amely a szívükhöz is közel áll.

Forrás: www.zalaegerszeg.hu