Kérjük támogassa adója 1%-a felajánlásával a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítványt! 18964549-1-20 Köszönjük!

Hogy képzeled a jövő egyetemét? – Vetélkedő középiskolásoknak

2022. május 3.

Március 9. – április 20. Az EFOP projekt keretén belül vetélkedősorozatot hirdetettünk hagyományteremtő jelleggel középiskolás diákok számára, melynek a Zalaegerszegi Egyetemi Központ adott otthont. 3 fős csapatok jelentkezhettek a vetélkedősorozatra, ami során előzetes és helyszíni feladatokat is meg kellett oldaniuk a résztvevőknek. Az előzetes feladat a regisztráció részét képezte, mely során olyan innovatív ötleteket vártak a szervezők, akár kitalált, akár valós helyszínre vonatkoztatva, amiket egy videón keresztül mutattak be: milyen fejlesztésekre lenne szükség ahhoz, hogy jól érezze magát az egyetemen a hallgató és oktató egyaránt. A helyszíni feladatok a népszerűbb egyetemi tantárgyak témakörei közül kerültek ki 3 fordulóban. A diákok a verseny során érdekes és innovatív témákat dolgozhatnak fel, mint a virtuális valóság, a mesterséges intelligencia, a fenntarthatóság, a logikai programozás vagy az idő-és pénzgazdálkodás. A verseny három helyszíni fordulója után, április 20-án egy döntő fordulóban mérték össze tudásukat a résztvevő csapatok, a videót bemutatva, prezentációval kiegészítve. A versenysorozat 1,5 millió Ft összdíjazású volt.

A helyi sajtó beszámolóit itt találhatók:

www.zaol.hu

www.zalamedia.hu

www.zegtv.hu